Nyöszörgő férfi zaklatott telefonon egy Tolna megyei nőt

Infostart
2013. december 8. 10:10
A telefonba nyöszörögve zaklatta éjszakánként nőismerősét egy férfi. Az ügyben a nyomozást vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség.

Rendszerint éjféltájban kapott telefonhívásokat egy Tolna megyei községben élő nő, körülbelül egy éven keresztül, havonta több alkalommal. Az asszony 2013. februárjában tett bejelentést a rendőrségen, miután a hívások megszaporodtak. Elmondása szerint a telefonban mindig egy férfi hangot hallott, olyan volt, mintha valaki szexuális aktus közben nyöszörögne.

A sértett elmondta, hogy korábban megismerkedett egy férfivel, akivel hamarosan szakítottak. A telefonhívások ezután kezdődtek el.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság által zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás során kiderült, hogy a hívásokat a nő korábbi barátja kezdeményezte. A 39 éves dusnoki férfi elismerte, hogy ő hívogatta az asszonyt, de elmondása szerint nem akart semmi rosszat, csak beszélgetni, hallani a nő hangját.

A gyanúsítás miatt panaszt tett, amit az ügyészség elutasított.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság 2013. december 4-én zárta le a nyomozást. A nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szekszárdi Járási Ügyészségnek.