Romániában fogták el egy miskolci emberölés tetteseit

InfoRádió / MTI
2013. október 2. 16:52
Romániában fogták el azt a három román állampolgárságú férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt Miskolcon olyan súlyosan bántalmaztak egy idős férfit, hogy az belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán.

Gaskó Bertalan a 2010 szeptemberében történt esetet felidézve elmondta: a három férfi tetőjavítás ürügyével ment be a 70 éves miskolci férfi házába, akit bántalmaztak. Az áldozat kórházban halt bele sérüléseibe.

A rendőrség halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a három évig tartó nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján egy 39 és egy 33 férfit, valamint egy 17 éves fiatalkorút gyanúsítottak meg, kihallgatásuk nemzetközi jogsegély keretében - a magyar és a román ügyészi szervek közreműködésével - a közelmúltban megtörtént.

Az elkövetőket jelenleg román büntetés-végrehajtási intézetben őrzik.