Nyitókép: Pixabay

Elküldték egy fővárosi kórházból a húsevő baktérium miatt meghalt dunakeszi férfit

Infostart
2024. január 10. 15:05
Kilenc nap alatt halt meg az a Dunakeszin élő férfi, akit elküldtek egy fővárosi kórházból. Utána már nem tudták megmenteni.

Ahogy arról beszámoltunk, a 33 éves férfinek rövid időn belül leépült a szervezete: nagyon kevés izma maradt, a bőrét is pótolni kellett volna. A Blikk most azt írja, hogy a férfi 40 fok feletti lázzal és erős karfájásra panaszkodva ment be elsőként az egyik fővárosi kórházba még december végén, ahol azt mondták neki, hogy ínhüvelygyulladást kapott, majd hazaküldték.

Ezután ment át a váci kórházba, ott azonnal felnyitották a karját, kétszer is megműtötték, de 9 nappal később meghalt.

A lap megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság arról tájékoztatott, hogy az elsődlegesen ellátó intézmény részéről szakmai mulasztás nem történt. "Az Önök által említett budapesti kórházban

a vizsgáló orvosok a szakma szabályai szerint jártak el,

az ott megállapított diagnózis a páciens akkori állapotának megfelelően került felállításra" – közölték.

Az ilyen baktériumi fertőzésről az Infostartnak beszélt Rusvai Miklós is. Az infektológus úgy fogalmazott: "mindig sebfertőzés révén kerül be a szervezetbe, tehát ha a sebkezelés nem történik meg idejében, vagy az nem megfelelő, akkor nagyon súlyos következményei lehetnek, és nagyon gyorsan, néhány óra alatt megtörténhet.

Az első tünetek:

  • a seb környékének fájdalmassága, duzzanata, pirossága feltűnő
  • később hidegrázás, láz, rosszullét, émelygés jön mint a vérmérgezés tünetei.

Ha ez a baktérium megfertőz valakit, a sebkezelésen túl antibiotikumos terápia is szükséges – akár szélesebb körű is –, infúzió, illetve a vérben lévő toxinok eltávolítása érdekében folyadékterápia, szélsőséges esetben vérátömlesztés válhat szükségessé.

(A nyitókép illusztráció.)