Nyitókép: zozzzzo/Getty Images

Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr

Infostart
2023. december 3. 07:24
Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk elhunyt egy autós, akit a rendőrök igazoltattak. A rendőrök szerint a férfi rájuk támadt, ezért megbilincselték.

A rendőrség a honlapján úgy fogalmazott:

A zavart férfi ellenállását a rendőrök megtörték.

A Tények riportja szerint az igazoltatás Gödön, a Rákóczi Ferenc utcánál történt. A dunakeszi rendőrök állították meg, akit a helyismeret alapján azonosítottak be. Tudták ugyanis, hogy korábban már eltiltották már a vezetéstől. A férfi ekkor megpróbált elhajtani, később a kocsiból sem akart kiszállni. Majd rátámadt a rendőrökre - számolt be a Tények.

"Az autója átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak" - mondta a tévének Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei RFK szóvivője.

Miután betették a járőrkocsiba egyszer csak elájult, hívtak mentőket, de ők sem tudtak segíteni.

"A mentők hosszan küzdöttek a férfi életéért, de sajnos menthetetlen volt" - nyilatkozott az ügyről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.