Nyitókép: Pixabay

Négy métert zuhant a kisgyerek a lakás ablakából, az anya bíróság elé került

Infostart
2023. augusztus 25. 16:13
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy édesanyával szemben, akinek gondatlansága miatt, a másfél éves gyermeke kizuhant egy budapesti lakóház első emeleti lakásának ablakán, és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a külföldi állampolgárságú nő 2021 júniusában a két kiskorú - egy 4 éves és egy 1,5 éves - gyermekével egy budapesti lakóház I. emeleti lakásában lakott.

A lakás nappali szobája úgy volt berendezve, hogy az utcára nyíló ablakok alatt volt a radiátortest, amelyhez pedig közvetlenül hozzá volt tolva egy kanapé. A már járni és bútorokra felmászni is képes gyermekek korábban is többször felmentek a kanapéra, hogy kinézzenek - az akkor zárt, vagy bukóra nyitott - ablakon.

Az édesanya 2021. június 22-én a gyermekeivel együtt a lakásban tartózkodott, amikor a délutáni órákban, a nyári hőség miatt, a nappali egyik ablakát, valamint a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire. A gyermekek egy másik szobában játszottak, majd a nagyobbik jelezte, hogy szomjas, ezért mindhárman a konyha felé indultak. A kisebbik gyerek azonban a konyha helyett a nappaliba ment, és amíg az édesanyja inni adott a testvérének, azalatt a 1,5 éves gyermek felmászott a kanapéra, onnan a radiátorra, majd arról az ablakpárkányra, ahonnan ezután

a nyitott ablakon és szúnyoghálón keresztül, csaknem 4 méter magasságból, a ház melletti aszfaltozott járdára zuhant.

A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, az életét kizárólag az igen gondos és magas színvonalú orvosi ellátás mentette meg.

A baleset elkerülhető lett volna, ha az édesanya a tőle elvárható figyelmet és körültekintést tanúsítja, így különösen, ha az ablakot bukóra nyitja, vagy az ablakot - nyitott állapotban is használható - gyerekzárral látja el, de akár a szoba átrendezésével is kizárhatta volna annak a lehetőségét, hogy a kisgyermek felmásszon a nyitott ablakhoz, majd azon minden további akadály nélkül kiessen - áll az ügyészség közelményében.

A Fővárosi Főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban.

Fotónk illusztráció.