Nyitókép: Getty Images/sakchai vongsasiripat

Csaknem egymilliárdért árulják az ikonikus pártelnök villáját

Infostart
2023. augusztus 12. 07:40
950 millió forintért árulja Torgyán József özvegye az egykori pártelnökkel közös budapesti villájukat.

A Független Kisgazdapárt 2017-ben elhunyt egykori elnökének otthonát „potom” 950 millió forintért dobták piacra a napokban, ami a jelek szerint kiváló befektetés volt a családnak: korabeli tudósítások szerint a politikus és a felesége, a korábbi primadonna és képviselő, Torgyánné Cseh Mária 2000-ben alig 50 millió forintért vásárolta meg az 1200 négyzetméteres telket.

„A kifogástalan műszaki állapotú ingatlan neves építész tervei alapján készült, figyelembe véve akár a külön lakások kialakításának lehetőségét is” – olvasható a hirdetésben, amit a Pénzcentrum vett észre.

A Blikk annak járt utána, hogy valójában milyen állapotban van az épület, és ők is szépnek találták. Beszélt egy közelben lakóval is. Az asszony úgy fogalmazott: "Látásból ismertem Józsit, nem nagyon járt össze az itteniekkel, de mindig köszöntünk egymásnak. Marika egészen a közelmúltig gyakran sétált erre, jó formában volt, de mostanában már nem láttam. Bevásárláskor mindig előttük megyek el, rendezett a porta."

2000-ben nagy port kavart a villamegvásárlása és az építkezés 2007-ben az Infostarton arra emlékeztettünk, hogy Torgyán Józsefék Madárhegyi villájával is címlapon foglalkozott a média még 2000-ben. Az építkezés az Orbán kormány idén kezdődött, amikor Torgyán József miniszter volt, felesége pedig parlamenti képviselő. Az építkezés kapcsán 120 millió forintnyi számlát foglaltak le annál a cégnél, amelynek vezetőjét a Concordia-ügy kapcsán vették őrizetbe. A rendőrség az akkori politikus ellen nem nyomozott.

Torgyán József utolsó érdemi politikai cselekedet az volt, amikor 2008-ban Megújuló Magyarországért Mozgalom néven hozott létre új pártot. A volt kisgazda pártelnök akkor úgy vélte: a mozgalom 2010-ben a parlamentbe juthat, ahol fontos szerepet játszik majd. Nem jutottak be a 2010-es választásokon a parlamentbe.

A hangzatos kijelentéseiről is elhíresült politikus 2017-ben hunyt el.

Fotónk illusztráció.