Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Nem javul a koronavíruson átesett magyar színésznő állapota – fontos döntést hozott

Infostart
2021. február 12. 11:23
Bár már három hónapja túl van a fertőzésen, egyre jobban féltik az orvosai és a barátai Gór Nagy Máriát.

Három hónapja esett át a koronavírus-fertőzésen Gór Nagy Mária, a színésznő azonban még mindig nem tudott talpra állni a betegségből: 45 kilogrammra fogyott, nincs ereje és étvágya, sokszor szédül és fullad, egyszerűen nem tud helyrejönni.

„Sajnos, nem javul az állapotom. Immunerősítő és étvágyjavító gyógyszert kapok, de alig van jártányi erőm, az orvos mondta, hogy sokaknál előfordul ilyen hosszan tartó utóhatás” – mondta el a Blikknek Gór Nagy Mária, akit a betegség ráébresztett a mulandóságra, ezért úgy döntött a férjével, Gulyás Buda operatőrrel, hogy papírra vetik a végakaratukat.

„A koronavírustól három napig szörnyű állapotban voltam, iszonyúan köhögtem, magas lázam volt, az ágyból sem tudtam kikelni.

Akkor gondoltam bele, hogy én is belehalhatok ebbe,

mint sok idős ismerősöm, kollégám. Korábban nem végrendelkeztem, de eldöntöttem: itt az ideje. Rádöbbentem, hogy egyik pillanatról a másikra kerülhetek olyan helyzetbe, hogy már nem lesz rá lehetőségem. Mindent elkövetek, hogy helyrejöjjek, de nem árt, ha elrendezek magam körül mindent, amit csak lehet” – fejtette ki a lapnak.

A színésznő férjét is megfertőzte, a férfi több mint egy hónapig nyomta az ágyat, most mégis jobb állapotban van nejénél.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!