Nyitókép: facebook.com/pg/pokolgepband

Agyvérzést kapott a magyar énekes

Infostart
2020. február 18. 11:01
Már készül a visszatérésre a Pokolgép frontembere.

Tóth Attila, a Pokolgép énekese sztrókot kapott, emiatt az együttes több koncertje elmaradt december óta. A Madách Színház művésze egy győri fellépés után lett rosszul.

„Nem vettem komolyan a tüneteket, hiszen a magas vérnyomáson kívül nem volt előjele a dolognak. Azt gondoltam, másnap reggelre kialszom ezt az egészet. Hiába akartam megmozdulni, sem a kezem, sem a lábam nem engedelmeskedett” – mondta el a Blikknek.

Az énekes azonnal kórházba került, ahol kiderült, hogy elzáródott a nyaki verőere.

„Sokan mondták, ha még egy napot várok, könnyen rámehettem volna”

- mondta Tóth Attila, aki lassan beszél, de azért állt elő betegségével, hogy felhívja kortársai figyelmét.

A Pokolgép a frontember betegsége óta nem lépett színpadra, de a zenész reméli, hogy a március 21-i szolnoki koncertre felépül.

„Az orvosok szerint, ha ilyen ütemben gyógyulok, ott lehetek, de arra most még csak titokban merek gondolni, mikor vehetem fel újra a színházi szerepemet” - mondta.