Döntöttek a soroksári futónő lehetséges gyilkosa ügyében

Infostart
2018. december 7. 16:28
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013 szeptemberében Soroksáron megölt egy futó nőt.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. szeptember 25-én este Budapest XXIII. kerületében egy füves-bokros területen a sértettet szexuális célzattal, brutálisan, az emberi méltóság mély megalázásával megölte, majd a sértett tulajdonát képező tárgyakat magával vitte.

A nyomozó hatóság a terheltet aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

A megalapozott gyanút a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv, a rendőri jelentések, az igazságügyi orvosszakértői vélemények, az igazságügyi genetikai szakértői vélemények, az igazságügyi vegyészszakértői és nyomszakértői vélemény, valamint a lefoglalt bűnjelek támasztják alá. A nyomozás még folyamatban van, további eljárási cselekmények végrehajtása várható.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében a gyanúsított letartóztatását, míg a védő az ügyészi indítvány elutasítását kérte.

A december 7-i végzés szerint a gyanúsított 2013. október 25-től 2018. december 5-i folyamatosan fogvatartásban volt, azt megelőzően pedig hajléktalan életmódot folytatott. A gyanúsított aggályos személyi körülményeire, a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, valamint a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elrejtőzne, megszökne.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, a korábbi elítélései azonban nem tartották vissza újabb bűncselekmények elkövetésétől. Mindezekre tekintettel

a terhelt esetében megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság a cselekmény jellegét, a gyanúsított személyi körülményeit és előéletét is figyelembe véve úgy ítélte meg, hogy a bűnismétlés, valamint a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölésére a terhelttel szemben kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható.

A végzés nem jogerős.