Megállás helyett elkaszálta a rendőrautót, órákon át üldözték

Infostart
2018. november 16. 10:38
Bódult állapotban vezetett, majd elmenekült a rendőri intézkedés elől egy fiatal Budaörsön. A rendőrök elfogták, majd fél kilogramm amfetamint találtak a lakásában. A Budaörsi Járási Ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására.

A bűnügy gyanúsítottja, egy fiatal férfi 2018. november 13-án kora reggel egy külföldi rendszámú gépkocsival haladt Budaörs utcáin. A Szép utcában a rendőrök igazoltatni akarták, de nem állt meg. A kocsit a rendőr felé kormányozta, nekihajtott a rendőrautónak, majd elszáguldott - közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A férfi Törökbálinton kiszállt az autóból, és gyalog menekült tovább. Biatorbágyig jutott, ahol egy ház kertjében elfogták. Szemmel láthatóan bódult állapotban volt - írták, hozzátéve, hogy a férfi Budaörsi lakásában kutatást tartottak, ahol a fagyasztóból fél kilogramm amfetamin került elő.

A kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsított férfi órákon át menekült a rendőrök elől.

Az ügyészség közleménye szerint okkal lehet tartani attól, hogy szabadon hagyva újabb bűncselekményt követne el. A nyomozás során a jelenléte és a bűnismétlés megakadályozása kizárólag a letartóztatásával biztosítható, a Budaörsi Járási Ügyészség ezért indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését.

A rendőr sérelmére elkövetett bűncselekmény tárgyában a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást.