Könnygázgránátot robbantott egy győri általános iskolás - több gyerek megsérült

Infostart
2018. szeptember 25. 11:21
Rendőrségi bemutatón általános iskolások által működésbe hozott könnygázgránát 5 gyermek sérülését okozta. A Központi Nyomozó Főügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy rendőrt.

A Készenléti Rendőrség győri objektumában, egy általános iskola első évfolyamos tanulóinak rendőrségi bemutatót tartottak.

A megalapozott gyanú lényege szerint a bemutató fegyverzettechnikai részét végző rendőr lehetőséget biztosított - a könnygázgránátok, illetve a könnygázspray kivételével - a fegyverzeti anyagok megtekintésére, emellett egy könnygázgránát műanyag védőfóliáját is felnyitotta, szemléltetve annak szaghatásait.

A bemutató végén az egyik tanuló a főtörzsőrmester figyelmét kijátszva, korábbi tiltó rendelkezése ellenére megszerezte az egyik könnygázgránátot, majd azt egy gránátvetőben elhelyezte. Az így töltött állapotúvá vált gránátvetőt egy másik gyermek működésbe hozta. A kilőtt könnygázgránát mechanikai, illetve irritáló hatása következtében 5 gyermek 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérülést szenvedett, továbbá a helyiségben tartózkodó további 83 személy - 76 tanuló, 5 pedagógus, és 2 rendőr - testi épsége, egészsége közvetlen veszélyhelyzetbe került.

A Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya a foglalkozási szabályok megszegése miatt bekövetkezett eredményre tekintettel, 2018. augusztus 30-án gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt. A főtörzsőrmester és védője a megalapozott gyanú ellen - a gyanúsított büntetőjogi felelősségét vitatva - panasszal élt, amelyet a Legfőbb Ügyészség elutasított.