Ceglédberceli baleset: jogosítványa sem volt a román sofőrnek

Infostart
2018. május 25. 10:21
Újabb részletek derültek ki a kilenc halálos áldozatot követelő ceglédberceli balesetről: román lapinformációk szerint a balesetet okozó sofőrnek nem volt megfelelő jogosítványa, és a mikrobuszt is kivonták a forgalomból.

Az Adevarul.ro román portál szerint a szabálytalan előzésbe kezdő és közben a mobiltelefonján facebookozó sofőr, Petru K. nem rendelkezett olyan engedéllyel, amely lehetővé tette volna, hogy embereket fuvarozzon, ráadásul két hónappal korábban a mikrobuszt, amellyel fékezés nélkül nekicsapódott egy teherautónak, két hónappal korábban a román rendőrség kivonta a forgalomból.

A keddi ütközés erejét jelzi, hogy a magyar és a román hatóságok egyelőre csak nyolc utast tudtak azonosítani a kilenc halálos áldozat közül.

Kilenc román állampolgár vesztette életét a Ceglédbercelnél kedd délután történt balesetben, amikor egy kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton.