Zavart állapotban került elő a Budapesten eltűnt olasz férfi

Infostart
2018. május 2. 09:02
Budapesti átszállással tartott az olaszországi Udinébe a 27 éves Michael Craighero, a népligeti buszpályaudvaron viszont egy hete nyoma veszett.

Az olasz fiatalember Németországból, Stuttgartból indult, ekkor írta utolsó SMS-ét az édesanyjának, és jelezte, hogy másnap délután érkezik meg az észak-itáliai városba. Azóta azonban nem je­lentkezett, telefonja pedig nem elérhető - írta a Bors.

A Flixbus nevű busztársaság az anyának megerősítette, hogy Michael kezelte a jegyét a sváb tartományi fővárosban a budapesti járaton, és itt, a leszálláskor is bélyegzett. Emellett videofelvétel is van róla, ahogy leszáll a buszról.

A Blikk úgy tudja, a férfit megtalálták az ausztriai St. Poltenben - zavart állapotban, iratok és csomagok nélkül, de sértetlenül.