Fordulat a Teréz körúti robbantó ügyében

Infostart
2018. április 24. 09:14
A bíró megállapította: a térfigyelő kamerák felvételein látható elkövetőről egyelőre nem tudják kétséget kizáróan kijelenteni, hogy az ügy vádlottja, P. László Gergely.

A 2016. szeptember 24-én a Budapest belvárosában két rendőr ellen elkövetett robbantásos merénylet tárgyalása január végén kezdődött meg. P. László Gergelyt minősített emberöléssel és robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve terrorcselekmény előkészületével vádolják.

Az ügy hétfői tárgyalásán a térfigyelő kamerák felvételeit nézték meg. A rendőrök az összes vágatlan felvételt bemutatták. A bíróság célja a filmek valódiságának bizonyítása, ám dr. Kalina József az elkövető fizikumával, főleg a magasságával kapcsolatban kezdett érdeklődni - írja a Blikk.

Másról ugyanis nem lehet azonosítani: a kétórányi vetítés alatt egyszer sem nézett egyik kamerába sem, és a fejét mindig kalap vagy kapucni takarta. A felvételeken pedig a rendőrök és a szakértők szerint is egy 170-175 centiméter magas alak látható, míg P. László testmagassága 183 centiméter.