Segíteni akar a kislányt elütő HÉV vezetője

InfoRádió
2017. október 21. 18:51
Hosszú ideig küzdöttek az orvosok Virág életéért, akit csütörtök reggel elütött a HÉV Kistarcsán, a zsófialigeti megállóban.

Az első hírek szerint sikerült megmenteni a lábát, de sok vérre volt-van szüksége. Testvére és a közeli barátok a Facebookon kérték, hogy aki tud, segítsen, adjon vért Virágnak. A Bors úgy tudja: így tesz a sofőr is, aki a szerelvényt vezette.

A lapnak nyilatkozott a szerelvény vezetőjének egyik barátja, aki elmondta: a férfi a történtek óta sokkos állapotban van. Aggódik a lányért, szeretne segíteni, ezért ment el irányított véradásra.

A diáklánynak a lap értesülései szerint súlyos fej- és gerincsérülése van, a lábát is elkapta a szerelvény, amit korrigáló műtéttel próbáltak helyreállítani.

Virág egyik barátnője azt mondta a lapnak, hogy úgy tudják, már túl van a kritikus állapoton. Művészeti iskolába járnak Budapestre, minden diákot megrázott a baleset.

Október eleje óta karbantartás miatt csak az egyik vágányt használják a HÉV-ek azon a szakaszon, ahol a baleset történt, vagyis adott esetben olyan irányból érkeznek, ahonnan egyébként megszokásból nem számít rá az ember. A pálya ugyanakkor jól belátható. A Borsnak egy szemtanú elmondta: Virág zenét hallgatott és a telefonját nyomkodta, ezért nem vette észre a dudáló járművet.