Miskolci csodanövény: 40 év után még pár napig virágzik, de azután elpusztul - galériával

Infostart
2017. augusztus 15. 20:33
Két hónapja kezdte növeszteni a virágát most a Észak-Kelet Flóra virágnagykereskedésben látható agave. A különleges, matuzsálem növény élete első virágzása után el is pusztul.

"Negyven évvel ezelőtt kezdtük otthon, családi körülmények között nevelgetni az agavét, de amikor kinőttük a szobát és a garázst is, behoztuk a telephelyünkre. Itt kinőtte az üvegházunkat, mert 3-3,5 átmérőjű volt, és közel 3 méter magasságú.

Most a virágszárral együtt mintegy 7 méter magas a növény.

Közép- és Dél-Amerikában honos növény 40 év után egy hosszú szárat növesztett, majd azon bugavirágzatot hozott - ez tányér-jellegű, sárga színű virágokat jelent - mondta Bernáth László üzletvezető, a virágzó agave tulajdonosa, aki szerint a virág körülbelül a hét végéig lesz látható.

Bernáth László szerint

  • érdekes, hogy nem repülnek rá a madarak. 
  • Magjai még nincsenek, virágzása után fognak kialakulni - a kereskedésben szeretnék majd magról szaporítani. 
  • Sok agávé van Magyarországon, de Bernáth László szerint az utolsó 20-25 évvel van a probléma, mert a növény olyan hatalmas és nehéz lesz, hogy inkább kint hagyják télire és elfagy. Ők az agavét targoncabékával, több ember segítségével mozgatták.
  • Az egész ország területéről mennek megcsodálni az agávét, de külföldről is érkeztek páran.
  • Becsléseik szerint amióta virágzik, napi 500 embernél is több nézi meg a növényt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A hét végéig virágzik Miskolcon az agavé
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást