Figyelem! Borul a hétvégi vonatmenetrend!

InfoRádió
2017. április 22. 10:10
Ezen a hétvégén, április 22-től 24-ig felújításokat végeznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon, emiatt számos a Keleti és a Nyugati pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul a hétvégén - tudatta a MÁVINFORM.

A karbantartás során a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között az egyik vágányban több száz méter hosszban, illetve a Keletiben több váltónál ágyazatot cserélnek. Ezzel párhuzamosan vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is sor kerül.

Április 22-től 23-iga szombathelyi, a soproni és a pécsi InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak, és oda érkeznek.

Budapest-Keletiből a 14:45-kor induló Rippl-Rónai InterCity változatlan menetrend szerint közlekedik, illetve a Rijeka–Budapest-Keleti viszonylatú Kvarner InterCity Budapest-Keleti pályaudvarra érkezik.

A bajai expresszvonatok továbbra is Budapest-Keletiből indulnak és oda érkeznek.

Április 22-től 23-ig az S50-es jelzésű monori járatok módosított menetrend szerint a Nyugati pályaudvar helyett csak Kőbánya-Kispestig járnak, és onnan indulnak.

Április 24-én a munkanapokon közlekedő monori vonatok ugyancsak Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak.

A Nyugatiból 6:28-kor, 8:28-kor, 10:28-kor, 12:28-kor, 14:28-kor, 16:28-kor és 18:28-kor induló Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony közötti sebesvonatok a Nyugati és Kőbánya-Kispest között felár megfizetése nélkül vehetők igénybe. Szintén nem kell felárat fizetni ugyanezen szakaszon, az ellenkező irányban a Kőbánya-Kispestről 9:16-kor, 11:16-kor, 13:16-kor, 15:16-kor, 17:16-kor, 23-án 18:16-kor, 19:16-kor, 23-án 20:16-kor és 21:16-kor továbbmenő, Záhonyból a Nyugatiba tartó sebesvonatokon.

Április 22-től 23-ig a Budapest–Békéscsaba, illetve a Lőkösháza–Kürtös határállomáson át közlekedő InterCity és gyorsvonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról startolnak és oda is érkeznek. A Budapest-Keleti–Kelebia közötti járatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda futnak be.

Április 22-től 24-ig a lajosmizsei vonalon az S21-es jelzésű vonatok csak Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan indulnak.

Április 22-én a sátoraljaújhelyi vonatok Hatvan állomásról indulnak, és odaérkeznek,a Budapest felé utazóknak át kell szállniuk. Az egri járatok Budapest és Hatvan között minden állomáson megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem közlekednek. A szolnoki reggeli gyorsított személyvonatok és zónázó vonatok szintén minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatokat sem indítják el.

Április 23-án 16 óráig az egri és sátoraljaújhelyi járatok Budapest–Hatvan között minden állomáson megállnak, mert az elővárosi személyvonatok nem közlekednek. 16 óra után az egri, sátoraljaújhelyi, miskolci és nyíregyházi gyorsvonatoknak a Keleti helyett Kelenföld lesz az indító- és a végállomása. A szolnoki reggeli gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok vasárnap sem közlekednek.

Április 24-én egyes reggeli, illetve esti hatvani, gödöllői és sülysápi személyvonatoknak a Keleti helyett Kőbánya felső lesz a kiinduló és a végállomása. A Keleti–Kőbánya felső viszonylatban a szolnoki zónázó, az egri és sátoraljaújhelyi, míg a Keleti–Rákos viszonylatban a békéscsabai és lőkösházi vonatokat lehet igénybe vennifelár megfizetése nélkül. A Keleti pályaudvarról 13:45-kor, 14:45-kor, 15:45-kor, 16:45-kor, 17:45-kor és 18:45-kor induló szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, illetve egyes reggeli szolnoki és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek.

A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás.Április 22-től 24-ig Budapest-Keleti–Szob–Párkányútvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják.Április 22-től 23-ig a Hortobágy és az Avala EuroCity, illetve a Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti érintése nélkül közlekedik, a vonatokra Kelenföldön lehet fel- és leszállni.

A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport( www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!