Lángokban áll az etyeki Korda Filmstúdió!

InfoRádió
2017. március 21. 08:52
Tűz ütött ki kedd délelőtt az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt. Az MTI úgy tudja, a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják a stúdióban.

Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángolnak.

Tudomásuk szerint a csarnokban

a tűz keletkezésekor harminc-negyven ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek.

A szóvivő közölte, hogy a helyszínen vannak már érdi és bicskei tűzoltók, akik az oltási munkákat a Fejér megyei műveleti szolgálat irányításával végzik.

Megjegyezte, hogy a tűzoltók behatolása a leeső anyagmaradványok miatt nehézkes, ennek lehetőségét keresik, de a fokozott veszély miatt egyelőre kívülről próbálják megfékezni a lángokat.

Hozzátette: az épület teteje elkezdett deformálódni, ami arra utal, hogy nagyobb hőtermeléssel járó tűzről van szó.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak az érintett műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban. A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá. A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

Az MTI úgy tudja, a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják a stúdióban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!