A belügyminiszterre utazott a debreceni vesztegető

InfoRádió
2017. március 16. 08:45
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség - számolt be honlapján a rendőrség.

A police.hu azt írta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai március 14-én Budapesten elfogtak egy 58 éves debreceni férfit.

Azzal gyanúsítják, hogy korábban

egy ügyvédet próbált meg rábírni arra: a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre.

A védő a kérést visszautasította, ezért őt a férfi megfenyegette.

Az ügyvéd a személye ellen irányuló erőszakos fenyegetés hatására sem tett ígéretet ügyfele befolyásolására, ezért a gyanúsított több millió forintot ajánlott a fogolyszökésért és a dokumentumok kiszállításáért.

A debreceni férfi tulajdonában álló ingatlanokban tartott házkutatások során asztali számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel összefügésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki J. Róbertet, aki az ügyvéddel történt találkozó tényét nem tagadta, a bűncselekmények elkövetését azonban igen.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!