A börtönben is milliókat kap a fekete özvegy

InfoRádió / MTI
2017. február 10. 21:37
Évi egymillió eurós járadék illeti meg meggyilkolt férje, Maurizio Gucci örökségéből Patrizia Reggianit, aki bérgyilkossal ölette meg hűtlenné vált hitvesét - így foglalt állást egy milánói fellebbviteli bíróság.

A fekete özvegy visszamenőleg, a börtönben töltött évekre is megkapja a járadékot a bíróság döntése értelmében - közölte pénteken a La Repubblica című olasz lap.

Az évi egymillió euró megfizetésére szerződésben kötelezte magát 1993-as válásuk után a később bérgyilkossal megöletett férj. A 68 éves asszonynak így most 24 millió eurót kötelesek átutalni lányai, Alessandra és Allegra. A nővérek anyjuk bűnösségére hivatkozva eddig vonakodtak fizetni, és nem kizárt, hogy a legfelsőbb bíróságnál fellebbeznek az ítélet ellen.

A 17 évet börtönben, majd további három évet közérdekű munkával töltő asszony tavaly októberben nyerte vissza szabadságát. Összesen 26 évre ítélték, de a fennmaradó rész letöltését felfüggesztették.

Maurizio Guccit, a Gucci divatház 47 éves örökösét 1995. március 27-én lőtték le irodája előtt a via Palestro elegáns milánói utcában. Mint kiderült, elvált felesége fogadott bérgyilkost, mert nem tudott beletörődni, hogy férje elhagyta egy fiatalabb nő kedvéért és ezzel elvesztette magas társadalmi státuszát is.

A vád képviselője "jéghidegen megtervezett bűncselekményről" beszélt, amelyet szerinte Patrizia Gucci "pénzéhsége, irigysége és gyűlölete" motivált. Az exfeleség mindvégig ártatlanságát hangoztatta, és azt állította, hogy a többi vádlott összeesküdött ellene.

Az ügyben öt vádlottat - köztük az asszonyt - ítéltek el 19-29 évre. A hidegvérrel szőtt gyilkossági összeesküvés és az asszony kicsapongó életvitele sokáig foglalkoztatta az olasz közvéleményt.