Áldozatot is követelt a szociális otthonban pusztító tűz

InfoRádió / MTI
2017. január 7. 11:58
Egy ember meghalt a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Mentálhigiéniés Otthonban keletkezett tűz miatt, negyvenheten füstmérgezést szenvedtek, közülük tizennégyet kellett kórházba vinni - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy már eloltották a tüzet, amely az épület ruharaktárában keletkezett, ahol meggyulladtak a ruhák, majd a lángok átterjedtek a folyosóra.

Az otthonban tartózkodó hetvenhárom embert a tűzoltók kimenekítették, az intézmény másik épületében helyezték el. Valamennyien fekvőbetegek. A nagy füst miatt légzőkészülékben mentették a betegeket a tűzoltók, akik több mint tíz járművel vonultak a helyszínre.

Az otthon honlapja szerint a 350 személyes intézményben számottevő kórházi kezelést nem igénylő pszichiátriai betegeket, értelmileg akadályozottakat, időskori demenciában szenvedőket és szenvedélybetegeket ápolnak, gondoznak.