Három nappal balesetük után találtak rá egy sérült nőre és halott élettársára Skóciában

InfoRádió / MTI
2015. július 9. 20:59
Három nappal a baleset bejelentése után találtak rá egy autóban egy súlyosan sérült nőre és a halott élettársára. Az ügyben vizsgálatot indítottak.

A két áldozatra szerda reggel találtak rá Stirling közelében - közölte a skót rendőrség. A gépkocsit vezető 28 éves férfi már halott volt, utasát, egy 25 éves nőt válságos állapotban szállították egy glasgow-i kórházba.

A rendőrség beismerte, hogy a balesetet már vasárnap jelentették, de arról nem szólt, miért nem intézkedtek azonnal a bejelentés után.

Kate Thomson, a helyi rendőrség egyik vezetője elmondta, hogy a rendőrség vasárnap kapott telefonos bejelentést az útról letért gépkocsiról.

A bejelentésre a rendőrség nem reagált - ennek okáról most folyik a vizsgálat. Szerdán újabb bejelentés érkezett, mire végül intézkedtek.

A késlekedés feldühítette a nő apját, aki a Facebook közösségi portálon fejezte ki értetlenségét, hogyan hagyhatta figyelmen kívül a rendőrség az első bejelentést.

Az elhunyt férfi apja kijelentette, hogy egy azonnali beavatkozás sem menthette volna meg a fia életét, aki a "balesetkor életét vesztette". "A fiatal nő esetében azonban ez számíthatott" - jelentette ki a férfi a Daily Record című lapnak.

Willie Rennie skót liberális-demokrata parlamenti képviselő a rendőrséginél szélesebb vizsgálatot szorgalmazott. "Mindenki egyetért azzal, hogy elfogadhatatlan volt az első bejelentés és a pár megtalálása között három napot várni" - jelentette ki.