Börtönre ítélték Justin Bieber személyi testőrét

InfoRádió / MTI
2015. június 24. 23:23
Negyvenöt nap börtönre ítélték Justin Bieber amerikai popénekes egyik személyi testőrét, amiért eltulajdonította egy fotós fényképezőgépét.

A 33 éves Hugo Hesnyt 2014 márciusában vádolták meg lopással és más tulajdonában álló gépjárműbe való jogtalan behatolással. Az ügyészekkel kötött alku alapján a férfi nem vallott a váddal szemben, így a bíró 45 nap szabadságvesztésre, 22 hónap és 15 nap próbaidőre, valamint 200 óra közmunkára ítélte.

Jason Winslow fotós tavaly februárban a Georgia állambeli Sandy Springsben szeretett volna fényképeket készíteni Justin Bieberről egy szórakoztató központ előtt, amikor a testőr felszólította, hogy távozzon. A fotós vallomása szerint Hesny üldözőbe vette őt, feltartotta, majd felnyitotta autójának ajtaját és elvette a fényképezőgépét.

A testőr eredetileg tagadta a vádat, majd miután a rendőrök megtalálták a fényképezőgépet egy, az énekes kíséretéhez tartozó járműben, Hesny azt mondta, hogy csak törölni akarta a fotós által az épületen kívül készített felvételeket.

Hugo Hesnynek nem ez volt az első ilyen jellegű összetűzése: korábban azzal vádolták meg, hogy 2013 júniusában a nyakánál fogva megragadott és lökdösött egy fotóst Miamiban. Akkor a vádat végül ejtették, miután a testőr részt vett egy dühkezelő, valamint egy droggal kapcsolatos tanfolyamon is.