Feloldották a lezárást a 11-es út szentendrei szakaszán

InfoRádió / MTI
2015. június 5. 16:48
Megindult a forgalom a 11-es főúton Szentendre belvárosában, ahol péntek délután frontálisan összeütközött két személyautó - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban elmondta, hogy a baleset a főút és a Barackvirág utca kereszteződésében történt. Mindkét autóban csak a sofőr ült, mindketten súlyosan megsérültek. Egyikükhöz csak a kocsi ajtajának levágása után fértek hozzá a helyi tűzoltók, illetve a mentők, akik mindkét sofőrt kórházba vitték.

Az Útinform tájékoztatása szerint a 11-es főút 23-as kilométerének környékén már járhatóak a sávok, de az érintett szakaszon még mindig lassú az előrejutás.