Pénzbírságot kapott, mert túl hangosan szeretkezett

Infostart
2008. augusztus 9. 20:01
Pénzbüntetést kapott egy brit nő, mert olyan hangosan szeretkezett barátjával, hogy azzal zavarta a szomszédok nyugalmát.

A 29 éves Kerry Norris és barátja, Adam Hinton két év fél éven keresztül szinte minden éjjel szeretkeztek, de a maratoni együttlétek többször is hajnali hat óráig tartottak. Eközben obszcén szavakat kiabáltak egymásnak, és annyira hevesen szexeltek, hogy a fejtámla a falnak csapódott, emiatt szinte rengett a ház, és nem tudott pihenni az öt szomszéd lakásban élő család.

Az állandó zaj miatt néhány lakó annyira fáradt volt, hogy munkába sem tudott menni másnap. Egy háromgyermekes anya, Michelle Tyrrell azt mondta: négyéves lánya nem tudott elaludni a szomszédban szeretkezőktől, és tőle kérdezte meg az obszcén szavak jelentését.

"A lányomnak rémálmai vannak attól, amit hallott éjszakánként" - emelte ki a bíróság előtt Michelle Tyrrell, aki hozzátette: Kerry Norris többször is meztelenül napozott a kertben.

Egy másik lakó, Richard Powell, aki közvetlenül a fiatal pár hálószobája melletti lakásban élt, azt mondta: egész éjjel nem tudott elaludni a zajtól, míg felesége egy másik szobába költözött gyermekeivel.

A lakók megelégelve az állandó zajt a rendőrséghez fordultak, és csendháborítás miatt tettek feljelentést.

A nő azzal védekezett, hogy a kérdéses időben nem is volt barátja, és a zaj bármelyik lakásból jöhetett. "Egészséges a szexuális életem" - emelte ki a 29 éves nő, míg barátja azt állította, Kerry nem hangosabb, mint bármelyik korábbi barátnője.

A bíró nem fogadta el a nő védekezését, és végül kétszáz fontos bírságot szabott ki a nőre, akinek emellett száz fontot kell fizetni a szomszédoknak.