Fekete hétvége: már öt halott az utakon

InfoRádió / MTI
2008. augusztus 9. 12:31
Öten haltak meg délelőtt közlekedési balesetekben az országban, az áldozatok többssége autóban utazott.

Békés megyében, Békéssámson és Hódmezővásárhely között egy személygépkocsi letért az útról és felborult, az autó kigyulladt. A vezető, egy harminc év körüli hódmezővásárhelyi férfi kirepült a járműből és az égési sérülések mellett más súlyos sérüléseket is szenvedett. A mentők korházba vitték a sofőrt, az orvosok azonban nem tudták megmenteni az életét.

Békéscsabán halálra gázolt egy teherautó egy vele egy irányba közlekedő kerékpárost a reggeli órákban. A biciklis nő a helyszínen életét vesztette.

Komárom közelében egy kisteherautó előzés közben ütközött össze a szemből, szabályosan közlekedő személyautóval. A karambolban a személyautót vezető, szlovák állampolgárságú nő a helyszínen életét vesztette, 13 éves lánya könnyű sérüléseket szenvedett. A balesetet okozó sofőr sértetlen maradt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hejce és Vilmány között egy személyautó a kanyarban átsodródott a szemközti sávba, és összeütközött egy másik kocsival. A vétkes sofőr, egy 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A Pest megyei Gyömrőn két személyautó ütközött össze; a balesetben egy nő sérült meg súlyosan, őt az Országos Baleseti Intézetbe szállították.