Rettegett az apaságtól Gil Magira, ezért úgy döntött: ha neje nem teszi meg, amire kéri, majd elintézi ő a terhességmegszakítást.
A férfi az interneten vásárolt abortusztablettákat, és tavaly februárban az akkor már 11 hete várandós neje reggeli szendvicsébe csempészte azokat.
Amikor a nő, Anat Abraham rosszul lett, Gil Magira elkísérte őt a kórházba, ahonnan azonban még aznap hazatérhettek.
Nem adta fel
Mivel elsőre nem sikerült megszabadulnia a születendő gyermektől, a férj másnap reggel neje joghurtjátba csempészte a porrá tört tablettákat, majd ismét elkísérte őt a kórházba.
Bár Anat Abraham két héten át vérzett, nem vetélt el; még várandós volt, amikor rájött, hogy ami történt, annak a férje az oka.
A pár - mindketten ortodox zsidók - 1999-ben házasodott össze, az első években pedig azon dolgoztak, hogy felvirágoztassák londoni éttermüket és két pékségüket.
Gil Magira az első perctől kezdve tiltakozott a gyermekvállalás ellen, 2004-ben két évre külön is váltak emiatt, 2006-ban azonban azzal állt felesége elé, hogy meggondolta magát, Anat Abraham pedig rövidesen bejelentette, hogy gyermeket vár.
A férj heteken át igyekezett meggyőzni párját, hogy vesse alá magát az abortusznak, ám az asszony nem állt kötélnek, így Magira a saját kezébe vette a dolgokat.
Rács mögött
"El sem tudják képzelni, milyen jó érzés a fiamat tartani. Tudom, mennyire közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem" - mondta Anat Abraham.
"Hogyan fogom elmondani neki, hogy az apja megpróbálta megölni? Megpróbálta elvetetni a gyermekünket, véget vetni az életének, mielőtt az elkezdődött volna" - panaszkodott a boldog édesanya, aki most válik Gil Magirától.
A férfit tettéért három év, kilenc hónapnyi börtönbüntetésre ítélték.