A színésznő meglepő vallomása: "a rasszizmusnak köszönhetem a sikereim"

Infostart
2008. február 27. 05:40
Vanessa Williams szerint a rasszizmusnak köszönheti színészi és énekesi sikereit. Az afroamerikai művésznő egy interjúban azt mondta: gyerekkorában annyi méltánytalanság érte, hogy később az akkor felgyülemlett lendületből táplálkozott.

A rasszizmusnak köszönheti szakmai sikereit - állította egy interjúban Vanessa Williams. A 44 éves színésznő-énekesnő ugyanis New York egy fehér középosztálybeli negyedében nőtt fel, ahol iskolatársai rendszeresen kipécézték bőrszíne miatt.

Vanessa Williams saját bevallása szerint ezeket a negatív megnyilvánulásokat tudatosan arra használta fel, hogy lendületet gyűjtsön későbbi pályafutásához.

"Emlékszem, harmadikos voltam, amikor a buszon niggernek szólítottak, én pedig megkérdeztem anyut, ez mit jelent. Õ azt mondta: tudod mit, a bőröd színe miatt mindenkinél jobban kell teljesítened, hogy egyenlőnek tekintsenek. Ez lett a mantrám" - mondta Vanessa Williams.

Közben a színésznő arról is beszélt, hogy utál egyedül élni, ezért jelenleg ismét férjet keres - immár a harmadikat. Vanessa Williamst tehát a jelek szerint nem törte le két sikertelen házassága (az elsőt Ramon Harvey menedzserrel, a másodikat a korábbi kosaras Rick Fox-szal kötötte), mi több, hiányzik neki a társaság.

"Imádok férjnél lenni. Szeretem, ha van mellettem valaki. Szeretek főzni, a hagyományos dolgokat. Bár hozzászoktam a magányhoz, de jobban szeretem, ha van egy társam" - nyilatkozta a színésznő.

Vanessa Williams egyébként olyannyira jóban van korábbi férjeivel, hogy tavaly egy időre össze is költöztek. Az énekesnő állítása szerint tökéletes harmóniában éltek.

"Tavaly júniusban az egyik volt férjem az emeleten, a másik a földszinten lakott, én meg kettőjük között a nagyobbik hálószobában - így éltünk együtt egy pár hétig. Õrültségnek hangzik, de működött" - mesélte Vanessa Williams.