Évekig élt a reptéren a munkanélküli séf

Infostart
2008. február 20. 10:24
Három évig élt a Gatwick repülőtéren egy állását vesztett brit séf. A férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal élvezhette csak a reptér nyújtotta lehetőségeket, többször ugyanis börtönbe került a vendégeskedésért.

Elbocsátották állásából, ahol szállást is kapott, így nem volt hová mennie annak a 43 éves férfinak, aki közel három éven át a Gatwick repülőtéren lakott.

Anthony Delaney, ügyvédje szerint, kényszerűségből választotta a reptéri életet: mivel nem volt munkája, nem volt hol laknia, és, mert nem volt bejelentett lakcíme, nem kapott állást.

A férfi jelenléte nem maradt észrevétlen a Gatwicken, amelynek déli termináljában ütött tanyát még 2004 végén. Hiába tartóztatták fel az őrök több mint harminc alkalommal, Anthony Delaney-nek sokszor sikerült bejutnia az épületbe, ahonnan 2005 májusában határozatban tiltották ki, öt évre.

Delaney ezt sem vette figyelembe, és újra meg újra visszajárt a reptérre, három alkalommal börtönbe is került ezért. Egyszer 95 napot töltött rács mögött, majd, amint kiszabadult, visszatért a Gatwickre.

Megúszta

A férfit antiszociális viselkedésűnek nyilvánították; olyanokat minősítenek ilyennek, akik olyat tettek, vagy valószínű, hogy tesznek, ami fenyegető vagy zavaró mások számára, azt azonban megállapították, hogy nincs mentális problémája.

Mivel Anthony Delaney többször is megsértette az ilyen személyekről szóló rendelkezést, bíróság elé kellett állnia, az ügyben döntő bíró pedig úgy határozott: március 10-ig meghosszabbítja vizsgálati fogságát. Richard Hayward ezután azonban próbára bocsátja a férfit.

A bíró szerint felesleges Delaney-t ismét lecsukni, hiszen a büntetésvégrehajtási intézmények amúgy is zsúfoltak, ráadásul az, hogy a férfi egy repülőtéren tölti napjait - és csak a munkakeresés idejére járó segélyt megy el felvenni -, nem is nagy vétek.

"Biztos tudunk tenni érte valamit" - fűzte hozzá Richard Hayward.

Akárcsak az iráni

Anthony Delaney esete hasonlít Steven Spielberg filmje, a Terminál főhősének történetéhez. Eszerint Viktor Navorski éppen New Yorkba repül Kelet-Európából, amikor hazájában heves harcokkal kísért államcsíny bontakozik ki.

A gyanútlan utazó egyszerre ott találja magát a John F. Kennedy repülőtéren, Amerika kapujában, ám útlevele egy éppen nem létező országból való, ezért nem teheti be a lábát az Egyesült Államokba.

A film az iráni Merhan Karimi Nasseri igaz történetén alapul, aki 1988 augusztusától 2006-ig élt a párizsi Charles De Gaulle repülőtéren.

A férfi, elmondása szerint a ' 70-es években Angliában tanult, és amikor visszatért hazájába, aktivista tevékenysége miatt kiutasították onnan. Angliába utazott, de nem kapott menedékjogot, európai kóborlása végén így jutott el a reptérre, és élt ott hosszú évekig.