Miért lennék álszent, kérdezte a pap, aki abortuszba hajszolta barátnőit

Infostart
2008. február 19. 10:18
Kemény vádakkal illetik az angol római katolikus egyház vezetőjének egykori szóvivőjét. Volt barátnői azt állítják, hogy bár a férfi a pulpituson hangosan ellenezte az abortuszt, őket mégis ebbe hajszolta bele.

Austen Ivereigh, aki a bíboros Murphy-O'Connor legközelebbi tanácsadóinak egyike volt korábban, posztgraduális képzésen vett részt Oxfordban, 1989-ben. A két hölgy közül az első ekkor lett terhes.

Az asszony elmondta, hogy a jelenleg 41 éves férfi olyan helyzetbe sodorta őt, amelyben nem volt választása: el kellett vetetnie a babát.

Minderről még két évvel ezelőtt beszélt egy brit lapnak, ügye azonban most került a bíróság elé, ahol kijelentette: Ivereigh egy álszenteskedő, akinek nincs joga elítélni az abortuszt, miután semmilyen felelősséget nem vállalt volna azért a gyermekért, akinek ő volt az apja.

A nő a bíróság előtt elmesélte, hogy szerette volna megtartani a gyermeket, a férfi azonban azt mondta neki, nem tudja támogatni ebben, és semmilyen szerepet nem fog játszani a gyermek felnevelésében.

De nem ez volt az egyetlen eset, hogy a katolikus tanácsadó, az egyházi tanítással ellentétes cselekedetre kényszerített egy asszonyt. A másik nő ráadásul ikreket várt tőle.

A férfi, aki az ügyének nyilvánosságra kerülése után elvesztette szóvivői állását az egyháznál, korábbi beszédeiben arra is tanította az embereket, hogy a házasság előtt ne éljenek szexuális életet.

A bíróság előtt Ivereigh a két nő jelenlétében azt mondta: nem tartja magát álszentnek.

Annak ellenére, hogy valóban arra tanította az embereket, hogy ne éljenek szexuális életet házasságon kívül, úgy gondolja, az, hogy ő ezzel ellentétesen cselekedett, még nem képmutatás. Csak annyit jelent, hogy neki nem sikerült ezen magasztos elvek szerint élnie, de ez nem jelenti azt, hogy ne hinne a tanokban. A meghallgatások folytatódnak a bíróságon.