Egy Las Vegas-i kórházban 76 éves korában elhunyt Freddie Bell énekes, a város egyik legnevesebb szórakoztatóipari művésze. Freddie Bell közeli barátságban állt a XX. század talán két legnagyobb hatású énekesével, Frank Sinatrával és Elvis Presleyvel.
Utóbbi nem csak barátjának, hanem ihletőjének is tartotta kollégáját, aminek legmaradandóbb nyoma a Hound Dog és a Giddy Up A Ding Dong című számok feldolgozása. Utóbbi szerepelt az első rock'n'roll filmben, a Rock Around The Clock (Rock az óra körül) címűben.
Az alábbi részleten jól megfigyelhető, hogy Elvis Presley nem csak a zene tekintetében, hanem színpadi mozgásában is sokat tanult Freddie Belltől.
Freddie Bell és Elvis Presley az 1950-es években találkoztak először, amikor előbbi már az egyik legnagyobb vegasi sztárnak számított, míg Elvis akkor próbált meg a szerencsejáték Mekkájában sikert elérni.
A két énekes egészen Elvis Presley 1977-ben bekövetkezett halálig szoros kapcsolatban maradt. Miként barátja, Freddie Bell is megpróbálkozott a filmezéssel, aminek egyik példája a fent említett, 1956-os film is.
Freddie Bell halálhírének bejelentésekor az énekes szóvivője emlékeztetett arra, hogy a művész szoros baráti kapcsolatot ápolt a XX. század második fele legnagyobb sztárjaival.
"Freddie nagyon, nagyon közel állt Frank Sinatrához. Egyike volt a legbelsőbb társainak. Ha egyidőben léptek fel Las Vegasban, mindig megkeresték egymást" - emlékezett vissza Norm Johnson.
A súlyos rákbeteg Freddie Bell egy Las Vegas-i szállodában hunyt el múlt vasárnap.