Klaus Riedel után nevezte el iskoláját a német-lengyel határ mentén fekvő Bernstadt auf dem Eigen vezetése, a férfi ugyanis, szülei halála után ott nevelkedett a nagyanyjánál.
A német tudós egyike volt azoknak, akik részt vettek Hitler csúcsfegyvere, a V-2 ballisztikus rakéta felbocsátására szolgáló mobil kilövőállás kifejlesztésében.
A fegyvert a németek 1944-ben tömegesen vetették be London és Antwerpen bombázásakor: a rakéta a szigetországban 2.700 embert ölt, és 6.500-at sebesített meg.
A tudóst maga Wernher von Braun hívta, hogy vegyen részt a programban. Braun volt az, aki megtervezte a V-2-t, és akinek később hatalmas szerepe volt az amerikai űrprogram bonyolításában.
A Klaus Riedel iránti tisztelet ilyesfajta megnyilatkozása különösen érzékeny kérdés, hiszen az iskola Szászországban fekszik, ahol a szélsőjobboldali NPD párt jó eredménnyel zárta a legutóbbi választásokat.
Bernstadt auf dem Eigen polgármestere szerint egyáltalán nem csoda, hogy az iskolát is Klaus Riedelről nevezték el, hiszen 1990-ben emlékművet is állítottak a tudósnak, aki 1944-ben, két nappal 37. születésnapja után autóbalesetben halt meg.
"A Holdon még egy krátert is elneveztek róla, és ez nem zavart senkit, egészen mostanáig" - mondta Günter Lange.