Hittantanárához költözött a 16 éves lány

Infostart
2008. február 4. 08:10
Hittantanárával költözött össze egy 16 éves brit diáklány. Furcsa döntéséről Jess Anderson elektronikus levélben értesítette szüleit.

Két hete hagyta ott a szülői házat Jess Anderson, aki családjának egy szót sem szólt arról, hogy el akar költözni. Amikor édesanyja, Frances Hichens rátelefonált, és kérdőre vonta, a lány csak annyit mondott: ellenőrizze az e-mailjeit; ekkor szembesült azzal, hogy gyermeke új életet kezdett.

Jess Anderson és párja, a 49 éves hittantanár, Clive Richards ugyanazon a településen, a cornwalli Goldsithney-ben lakik, ahol a lány szülei.

"Ez úgy jött, mint a derült égből a villámcsapás. Eszünket vesztjük az aggodalomtól, közben itt élnek tőlünk egy kilométerre. Olyan, mintha gyászolnánk, csak rosszabb, mert ennek nem látszik a vége" - mondta a lány édesanyja.

Frances Hichensnek nincs lehetősége arra, hogy eltiltsa lányát Clive Richardstól, mivel az már elmúlt 16 éves. A hittantanárt sem lehet felelősségre vonni, hiszen áprilisban otthagyta munkahelyét, az iskolát, ahol Jess is tanult.

A férfit egy hónapja hagyta ott harmadik felesége, akitől két fia született: az egyik gyerek a nővel ment, a másik pedig ott él apjával és annak új barátnőjével, Jess-szel egy bérelt házban.

"Amit Clive tett, az erköcsileg mélyen elítélhető. És ha arra gondolok, hogy épp ő tanított etikát a gyerekeknek, a dolog csak még sokkolóbb. Bíztak benne és ő visszaélt ezzel a bizalommal" - mondta a férfi egyik ismerőse.

A szülők számára azért is elfogadni lányuk lépését, mert Jess sosem volt meggondolatlan. Jól tanult és mindig jól viselkedett.

Édesapja szerint a lány egész életére komoly hatással lesz a Clive Richardsszal való kapcsolata, amelynek nem lesz jó vége.