Történelmet írt a világsztár

Infostart
2008. február 3. 19:29
Történelmi sikert aratott Natasha Bedingfield, miután Pocketful of Sunshine című nagylemeze a harmadik helyen mutatkozott be az Egyesült Államokban. Korábban még soha nem fordult ugyanis elő, hogy egy brit énekesnő ilyen jól indított volna az amerikai slágerlistákon.

Az Egyesült Államokban is hatalmas siker a brit popénekes, Natasha Bedingfield bemutatkozó albuma. A Pocketful of Sunshine ugyanis a harmadik helyen debütált az amerikai slágerlistán, amire korábban brit női előadó esetében még sosem volt példa.

A 26 éves énekesnő lemezéből a megjelenés első hetében több mint félmillió példányt adtak el a tengerentúl, márpedig ezzel korábban csak Joss Stone tudott versenyezni.

A sikernek azonban vannak árnyoldalai is, hiszen a váratlanul magas eladások miatt Natasha Bedingfield kénytelen volt a hazájában szervezett turné több állomását is lemondani.

Kiadója ugyanis addig szeretné ütni a vasat, amíg meleg, így több promóciós fellépést is szervezett az énekesnőnek az Egyesült Államokban.