Megfélemlítette és becsmérelte gyülekezetének tagjait, akik nem értettek egyet újításaival - állították nagy-britanniai Trumpington lakói lelkészükről, Tom Ambrose tiszteletesről.
A vádakat kivizsgálta egy egyházi bíróság is: a testület szerint Ely érsekének, Anthony Russellnek el fel kell mentenie a lelkészt, mivel helyrehozhatatlanul megromlott a viszony közte és a gyülekezet tagjai között.
Az öt napig tartó meghallgatások során a londoni egyházi bíróság tagjai azt is megtudhatták, hogy a vécékről szóló vita csak az utolsó csepp volt a pohárban: a gyülekezet tagjait a lelkésznek már több tette megbotránkoztatta.
A hívők szerint Tom Ambrose erőszakos ember, és nem illik közéjük: rögtön kijön a sodrából, ha nem teheti meg, amit a fejébe vett. Egy alkalommal állítólag leköpte a templom egyik gondnokát is.
A lelkész szerint szó sincs arról, hogy viszonya végleg megromlott az emberekkel, sőt, arról beszélt, hogy, amióta 1999-ben az egyházközség élére került, egyre többen csatlakoztak a gyülekezethez.
Tom Ambrose tagadta azt is, hogy agresszíven szembeszállt a közakarattal. Szerinte az ellene felhozott vádak alapja az irigység.
A lelkésznek három hete van, hogy válaszoljon a bíróság felvetéseire, aztán sorsáról Anthony Russell dönt.