Kábítószer végzett a soullegendával

Infostart
2008. január 17. 07:15
Kokain-túladagolás miatt halt meg Ike Turner. A soulzene egyik legnagyobb csillaga december közepén, 76 éves korában hunyt el.

Kábítószer-túladagolás okozta Ike Turner halálát - állapították meg a zenész holttestét vizsgáló igazságügyi orvosszakértők.

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a zenésznek szív és érrendszeri problémái voltak, emellett tüdőtágulattól szenvedett, ami ugyancsak hozzájárult halálához.

Ike Turner lányát, Miát megdöbbentette az orvosszakértői jelentés. A nő elmondta: tudta, hogy apja drogproblémákkal küzdött, ám úgy véli, a szakértők túloztak a halál okának megállapításánál.

"Apa akkor nem használt annyi drogot, amennyire a jelentés következtetni enged" - mondta a Mia.

Ike Turner a hatvanas években lett híres, ám a legtöbben alighanem a Tina Turnerrel folytatott zenei és magánéleti kapcsolata miatt emlékeznek rá.

A később szólóénekesként is rendkívül sikeres Tina Turner házasságukat követően többször is elmondta, hogy Ike Turner rendszeresen verte. A zenész meglehetősen megtépázott imidzsét némileg helyreállította a legjobb hagyományos blues-lemez kategóriában tavaly nyert Grammy-díj.

A néhai zenész önéletrajzi könyvében azt írta: a '70-es és '80-as években körülbelül 11 millió dollárt költött kokainra.