Barbora Skrlova a cseh rendőrség elöl szökött meg, és Norvégiába menekült, ahol egy 13 éves diákfiúnak adta ki magát négy hónapon keresztül.
A 33 éves nő egy Adam nevű fiúnak álcázva magát tévesztette meg osztálytársait, tanárait és a gyermekgondozási alkalmazottakat.
"Visszagondolva mondhatnánk, hogy csodálkoztunk Adam viselkedésén. De nem lehetett könnyen felismerni. Az ilyen korú gyerekek nagyon különbözőek, lehetnek maszkulin vagy feminin vonásaik is" - mondta annak az oslói iskolának az igazgatója, ahova a 33 éves cseh nő is járt.
Az eset előzménye, hogy egy gyerekmolesztálással vádolt szektát lepleztek le tavaly Csehországban, és az ügy egyik kulcsfigurája volt Barbora Skrlova - bár az nem tisztázott, hogy szemtanúkánt, vagy áldozatként volt szerepe.
A cseh rendőrség egy házban tartott razziát tavaly, ahol egy bántalmazott, nyolc éves fiút, két nőt, valamint Barbora Skrlovát találták, aki akkor 13 éves lánynak álcázta magát.
A gyermeknek hitt nőt egy árvaházba küldték, ám innen rövid időn belül megszökött, és ekkor került Norvégiába. Az Oslóban eltöltött négy hónap után Tromsöbe menekült, és a rendőrök itt fogták el.
A 33 éves megtévesztő-művészt visszaszállították Csehországba, ahol tisztázhatja az ügyet.