Aki eséllyel pályázhat az év legbutábbja címre

Infostart
2008. január 9. 05:50
Hamis tanúzás miatt indítottak eljárást az idei év eddigi legidiótább bűnözője ellen a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Pretoriában.

A férfi azzal sétált be a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosának egyik rendőrőrsére, hogy fegyveresek állították meg az utcán, pisztollyal megfenyegették, és elvették a mobiltelefonját.

Amikor azonban a rendőrök felhívták a számot, amit a panaszos megadott nekik, a telefon megszólalt a zsebében.

"Néhány másodpercig szóhoz sem jutottunk" - mondta Eugene Opperman rendőrségi szóvivő, aki hozzátette: a 25 éves férfi ellen hamis tanúzás miatt eljárást indítottak.

A rendőrség közzétett egy sajtónyilatkozatot is az ügyben, "A legbutább bűnöző?" címmel.

Eszerint, miután zsebében megszólalt a telefon, a panaszos közölte, hogy rossz számot adott meg a nyomozónak, azt azonban már nem tudta megmagyarázni, hogy ha így történt, miért csöngött ki a mobil, ami éppen úgy nézett ki, mint amelyiknek az eltűnéséről beszámolt.