Neil és James Medley-nek látszólag mindene megvolt, ami a boldogsághoz kell: két gyerek, luxuslakás, drága nyaralások és egy Ferrari. Tavaly azonban kiderült, hogy a gazdagságuk látszólagos: több százezer fontos adósságot halmoztak fel, s a hitelezők már azzal fenyegettek, hogy kiakolbólítják őket 750 ezer fontot érő házukból.
Az asszony nem látott más kiutat, mint eladni néhány - szerinte fölösleges - holmit, így például a Ferrari névre szóló rendszámtábláját. Rosszul tette: a veszteség annyira kikészítette a férfit, hogy a kapcsolat teljesen csődbe jutott, és ma már a bíróság tárgyalja a válás pikáns részleteit.
Például azt, milyen bosszút állt a férfi a rendszámtábla miatt: elégette az asszony valamennyi ruháját - és minden pár cipőjéből egyet. Amikor az asszony kérdőre vonta, volt képe sms-ben azt válaszolni, hogy a másik darabot Paul McCartney volt feleségének, Heather Millsnek adta.
Az elégetett ruhák és cipők értéke 12 ezer font (kétmillió forintot), de ez még nem volt elég: Medley tönkretette a családi fényképeket is, mindegyiken kilyukasztotta a sógornője arcát.
A válási per folytatódik a leedsi bíróságon.