Britney Spearsben és Paris Hiltonban a többi mellett az a közös, hogy az elmúlt egy évben elsősorban botrányaikkal és nem teljesítményükkel hívták fel magukra a figyelmet, bár előbbinek azért megjelent egy lemeze is.
Felsorolni is hosszú lenne, hogy mi mindennel adtak témát a fent említett hölgyek (és társaik, mint például Lindsay Lohan színésznő és az év második felében az egyébként nagyon tehetséges Amy Winehouse énekesnő) a bulvársajtónak.
Volt itt minden: botrányos válás (Britney Spears), börtönbüntetés (Paris Hilton), kábítószeres botrányok (Amy Winehouse), szex az elvonókúrán (Lindsay Lohan), kivillantott intim testrészek és még sorolhatnánk.
Talán nem véletlen, hogy amikor december elején a New York Daily News amerikai napilap megválasztotta a legbutább hírességeket, akkor a "kiemelkedően tudománytalan" lista élére a színésznő Lindsay Lohan került, elsősorban rossz filmes döntései, a törvénytelen tettek és a férfiakkal kapcsolatos rossz ízlése miatt.
Britney Spears ráadásul egy novemberi interjúban azt mondta: nem csupán ő a hibás az elmúlt hónapok történéseiért, azért, hogy elveszítette két gyermeke felügyeleti jogát, a bíróság kábítószertesztekre ítélte és többször is szembekerült a törvénnyel.
Az énekesnő egy reggeli rádiós műsorban kitárulkozva elsősorban az embereket okolta a róla kialakult képért.
"Az emberek azt mondhatnak és tehetnek, ami az eszükbe jut. Nagyon szomorú, hogy az emberek...hogy a világ milyen kegyetlen tud lenni. De végül az a fontos, hogy a szíved mélyén tud, megteszed, ami tőled telik" - mondta Britney Spears.
A 26 éves énekesnő állítja, minden ellenkező híreszteléssel szemben legjobb tudása szerint próbálja meg felnevelni két fiát, Seant és Jaydent.
Jövőre kiderül...