A németországi Mainzban fogták el azt a húszéves elefántcsontparti fiatalembert, akit az olasz rendőrség gyilkosság elkövetésével gyanúsít. Rudy Hermann Guedét az interneten írt üzenete buktatta le.
A fiú november 19-én, hétfő este üzenetet küldött a Daily Telegraph című brit lapnak, amelyben megírta: tudja, hogy gyanúsítja a rendőrség, és beszélni is akar egy nyomozóval, hogy tisztázhassa magát, mivel a vádak rossz fényt vetnek rá.
Rudy Hermann Guede az üzenetet az egyik internetes közösségi portál levelezőrendszeréből küldte a lapnak, a rendőrök pedig azonosították számítógépe IP-címét, így sikerült kideríteniük, hol tartózkodik.
Ráadásul a férfi három órán keresztül Skype-on beszélgetett egy barátjával, akinek részletesen beszámolt arról, hogy merre járt, mióta elhagyta Olaszországot. Azt azonban nem tudta, hogy a barátja az olasz rendőrségnek dolgozik.
A fiatalembert, akit a rendőrség szexuális zaklatással és gyilkossággal vádol, Perugiában hallgatják ki. Nyilván felhasználják az általa a YouTube-ra feltett meglehetősen bizarr videót is...
Kegyetlen játékok
Az Olaszországban tanuló Meredith Kercher holttestére november másodikán találtak rá hálószobájában. A rendőrség szerint a lányt azért gyilkolták meg, mert nem volt hajlandó részt venni egy bizarr szexuális játékban.
A nyomozás azután indult meg Rudy Hermann Guede után, hogy a szakértők állítólag az ő ujjlenyomatát találták meg az áldozat párnáján és holttestén is.
A rendőrség már korábban letartóztatta Meredith Kercher amerikai lakótársát, Amanda Knoxot, barátját, Raffaele Sollecitót, és közös ismerősüket, a kongói származású Diya "Patrick" Lumumbát. Mindhárman ártatlannak vallották magukat.
Egy bírósági jelentés szerint a gyilkosság akkor történt, amikor a bedrogozott Knox és Sollecito úgy döntött, "extrém élményeket" szerez Lumumba társaságában, Meredith Kercher azonban visszautasította őket. Ezért vágták át a torkát.