Járni sem tudott Diana részeg sofőrje

Infostart
2007. december 22. 10:27
Alig egy órával azelőtt, hogy a halálba vitte Dianát és kedvesét a hercegnő sofőrje, még erősen ittas volt, sőt, arra sem volt képes, hogy egyenesen járjon - hangzott el azon az esküdtszéki vizsgálaton, amely a britek tíz éve elhunyt kedvencének halálának körülményeit tekinti át.

A párizsi Ritz szálló bárjának egyik alkalmazottja, Alain Willaumez azt mondta: a sofőr szerinte erősen ittas volt. Még bele is kötött az egyik pincérbe.

A walesi hercegnő sofőrje, Henri Paul azonban más szemtanúk szerint józan volt 1997-ben, azon az éjszakán, amikor Dianával és párjával, Dodi Fayeddel egy alagút betonfalának ütközött.

A meghallgatások során megszólalt a Fayed család jachtjának egyik alkalmazottja is, aki azt mondta: a hercegnő fogamzásgátlót szedett, miközben kapcsolata volt a Harrods üzlet tulajdonosának fiával. Ezzel cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Diana gyermeket várt volna halálakor.

A hölgy azt is elmondta, hogy a pár utolsó közös nyaralását is gyakran megzavarták a lesifotósok.

A londoni vizsgálatot Dodi fia, Mohamed Fayed kezdeményezte, mert úgy véli: fiát és annak barátnőjét a brit titkosszolgálat ölette meg a királyi család kezdeményezésére, mert nem akarták, hogy a brit uralkodóház egykori tagja egy muzulmán férfi felesége legyen.