Fájdalmas tortúrán van túl David Hasselhoff

Infostart
2007. december 20. 05:40
Közel másfél évvel válásuk után sikerült minden részletben megegyeznie David Hasselhoffnak és Pamela Bachnak. A megállapodás legfontosabb része, hogy a volt házaspár közösen gyakorolhatja két tinédzser gyermekük felügyeleti jogát.

Tavaly augusztusban mondta ki a bíróság David Hasselhoff és felesége válását, ám egészen mostanáig nem sikerült mindenben megegyezniük. A Baywatch volt sztárja és Pamela Bach 16 évig voltak házasok, majd a válást követően hónapokon keresztül zajlott az egyezkedés.

"Örülök, hogy végül sikerült mindenben megegyezni, büszke vagyok a gyermekeimre, akik végig erősek és büszkék maradtak ebben a nehéz időszakban. Most mindannyian továbblépünk" - jelentette ki az amerikai színész közleményében.

A megegyezést az tette lehetővé, hogy a kezdeti gyűlölködés után sokat javult a kapcsolat David Hasselhoff és volt felesége között. Az asszony beleegyezett, hogy közösen gyakorolják a felügyeleti jogot a 17 éves Taylor és a 15 éves Hayley felett, míg a színész cserébe elfogadta, hogy volt felesége a két gyerekkel annak eladásáig a család San Fernando Valley-ben található otthonában maradhasson.