Elrontott gyereköröm: mocskolódó leveleket küldött valaki a Mikulás nevében

Infostart
2007. december 17. 06:30
A kanadai posta szerint "huncut manó" küldhetett mocskolódó leveleket a Mikulás nevében több kisgyereknek. A szülők panaszkodnak, a rendőrség nyomoz.

"Ez a levél túl hosszú, te gyagyás kis p..." - ehhez hasonló kommentárokat fűzött egy ismeretlen azokhoz a válaszlevelekhez, amelyeket a Mikulás nevében postázott el.

A kanadai posta 1981-ben indult karácsonyi levélíró programjában országszerte 11 ezer önkéntes vesz részt, ők válaszolnak azokra az üzenetekre, amelyeket a gyerekek a Mikulásnak írnak.

A mostanihoz hasonló eset korábban még nem történt, a program kapcsán eddig csupán egyetlen panasz érkezett még 1999-ben. Akkor egy hétéves kisfiú szülei kifogásolták, hogy a válaszlevél szerzője "kapzsi kisgyereknek" nevezte csemetéjüket.

Idén már tucatnyian jelezték a postánál, hogy gyermekük mocskolódó megjegyzésekkel teli levelet kapott: a vállat és már a rendőrség is keresi a szerzőt.

A posta szóvivője elmondta: biztos abban, hogy az ügy mögött egy "huncut manó" állhat, és bejelentette keresik őt.

A levélíró programban dolgozó önkénteseknek mostantól jegyezniük kell, hogy kinek küldenek levelet, jövőre pedig ez már kötelező gyakorlat lesz. A postánál remélik, hogy ezzel elejét vehetik a hasonló eseteknek.