A nyolcvanéves idős férfi azt állította, hogy a lábának gyógyító ereje van. A megcsonkított áldozat jelenleg kórházban lábadozik.
A helyiek meggyőződése szerint a láb, ha megérintik, képes a lelki és testi betegségek gyógyítására. Emellett úgy vélik, hogy a szent ember rendelkezik a jövőbe látás képességével is.
A rendőrség tájékoztatása szerint az idős embert két idegen férfi kereste fel, akik egy egészségi problémával kapcsolatban kérték ki a tanácsát.
Néhány nap múlva a férfiak visszatértek, látszólag azért, hogy megköszönjék a szent ember segítségét.
Az idegenek arra kérték a gyógyítót, hogy igyon velük néhány pohárkával, amibe az bele is egyezett. A férfiak ezután egy elhagyatott helyre vitték az idős embert.
Amikor a férfi elvesztette az eszméletét az alkoholtól, támadói térdből levágták a jobb lábát.
A rendőrség közölte: az amputációt "brutális módon" végezték el. A támadók egy éles vadásztőrrel vágták le a lábat, majd magára hagyták az öregembert.
Az idős gyógyítót a helyiek találták meg, majd kórházba vitték, ennek köszönhető, hogy nem vérzett el.
"Mindig jó voltam másokkal, és bárkinek segítettem, aki hozzám fordult. Miért kellett ezt tenni velem?" - kérdezte a férfi, miután visszanyerte öntudatát.
A rendőrség szerint azért lophatták el a lábat, mert az idős férfi túl sok embernek mesélt állítólagos gyógyító erejéről. A hatóságok szerint a "tolvajok" hasznot akartak húzni a lábból, de a bosszú sem zárható ki.