Előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárd Városi Bíróság azt a három fiatalembert, akik kábítószer-terjesztő hálózatot próbáltak kiépíteni egy dombóvári középiskolában.
A dombóvári rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta: a nyomozás hónapokkal ezelőtt, a pedagógusok és a szülők jelzése alapján kezdődött el.
Kis-Csordás Béláné hangsúlyozta: a két 20 éves és egy 18 éves fiatalembernél tartott házkutatások során több tárgyi bizonyítékot, például marihuánás cigarettákat, és kannabiszt foglaltak le.
Emlékeztetett arra, hogy a kábítószerrel való visszaélés 2-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de súlyosbító körülménynek minősül, ha egy felnőtt 18 év alatti fiatalnak ad át drogot, illetve ha ez védett helyszínen, például iskolában történik.