1991. november 24-én szinte sokkolta a világot Freddie Mercury halála. A Queen már életében legendás énekese egy nappal korábban közleményben tudatta, hogy a halálos betegségben szenved, majd a rákövetkező nap elhunyt.
A zenekar frontembere halála óta gyakorlatilag nem jelentkezett új anyaggal (bár 1995-ben még megjelent egy stúdiólemez Made in Heaven címen, de ennek nagy része még Freddie Mercuryval készített felvételeket tartalmazott), igaz, hogy 2003-ban, Fokvárosban három új dalt is bemutattak. 2005 óta Paul Rodgers énekel az együttesben, világkörüli turnéjuk keretében Magyarországra is ellátogattak.
A szombaton megjelenő Say It's Not True című dalt kimondottan az AIDS Világnap tiszteletére írta a dobos Roger Taylor, az énekes természetesen Paul Rodgers. A zenészek egyébként Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök 46664 HIV/AIDS kezdeményezésének nagykövetei.
"Azzal, hogy ingyen elérhetővé tesszük a dalt, szeretnénk Nelson Mandela kampányát segíteni, hogy mindenkit elérjen az üzenet: senki sem védett a fertőzéstől" - nyilatkozta Roger Taylor.
"Nagyon körültekintőnek kell lennünk, meg kell védenünk magunkat és szeretteinket. A dal Nelson Mandela személyes üzenetét követi: saját kezünkben van a megoldás, hogy megállítsuk a kór terjedését" - tette hozzá a zenész.
Roger Taylor a gitáros Brian May-jel (és olyan neves zenésztársakkal, mint Dave Stewart és Bono) közösen segített létrehozni a kampányt, amely Nelson Mandela volt rabszáma nyomán a 46664 nevet viseli.
Az AIDS-jótékonysági koncertsorozat keretében 2003-ban több szuperkoncertet rendeztek, ahol a Queen tagjai fellépőként is szerepeltek. Az első ilyen alkalommal, 2003-ban Fokvárosban három új Queen-dalt, a The Call, a Say It's Not True és az Invincible Hope című AIDS-témájú dalt is bemutattak a közönségnek.