Meggyilkolhatták a főiskolás pornóst

Infostart
2007. december 1. 19:24
Eltűnési ügyben nyomoztak a rendőrök egy titokban pornószínésznősködő főiskolai hallgató után, valószínű azonban, hogy a lány azért nem jelentkezett már napok óta, mert meghalt. Az egyenruhások az eljárás során megtalálták egy fiatal nő holttestét, azt azonban egyelőre még nem tudták megállapítani, hogy a diáklányé-e. A rendőrök most a gyilkost keresik.

Valószínű, hogy a múlt hét pénteken eltűnt főiskolai hallgató, Emily Sander tetemét találták meg a rendőrök körülbelül 80 kilométerre El Doradótól, a várostól, ahol a lány élt.

A rendőrök nem árulták el, milyen állapotban és hogyan találtak rá a fiatal nő holttestére, amelyet hamarosan felboncolnak.

Emily Sandert utoljára múlt pénteken látták El Doradóban: egy férfi társaságában lépett ki egy bárból. A férfit azóta azonosították, a neve Isarel Mireles. A lány és ő korábban nem ismerte egymást.

A rendőrség a 24 éves Mirelest és annak 16 éves, várandós barátnőjét is keresi, miután a férfi által bérelt motelszoba ágyán és padlóján jelentős mennyiségű vért találtak a nyomozól. Arra az autóra, amelyet a pár bérelt, kedden bukkantak rá a Texas állambeli Vernonban, ahol Israel Mirelesnek több rokona él.

A 18 éves főiskolai hallgatóval történtek azért kaptak nagy nyilvánosságot, mert a lányról korábban több pornófotó jelent meg Zoey Zane néven az egyik népszerű, felnőtt tartalmakat bemutató internetes portálon.

Õ volt a legszabadabb lány, akit ismertem. Nagyon izgatta, hogy végre a saját lábára álljon, és csinálhasson valamit egyedül. Készen állt arra, hogy a saját kezébe vegye az élete irányítását - mondta Nikki Watson, Emily Sander közeli barátnője.

A lány szerint barátnője nemrég szerződést kötött az internetes honlappal, amely megvette volna a képeit, erről pedig beszámolt a szüleinek is hálaadáskor, Emily nagymamája szerint azonban ez képtelenség, a családon belül nem esett szó ilyesmiről.

A diáklány barátja, a 20 éves Michael McAllister is megszólalt az ügyben. A fiú segített Emily Sandernek befejezni az iskolát, és ő bátorította, hogy menjen főiskolára.

Klipeket szeretett volna koreografálni. Ez volt az oka, hogy az internetes dolgot csinálta, hogy egy kis nyilvánosságra tegyen szert - magyarázta a fiú, akivel Emily szeptemberben szakított, mert az nem helyeselte a pornós vállalkozást.

A rendőrség szerint a lány pornós ügyének nincs köze eltűnéséhez.