Golda Bechal 89 éves korában, 2004-ben hunyt el. Férje és gyermeke ekkor már nem élt, így összesen közel 10 millió font (3,6 milliárd forint) értékű vagyonát és házát nem a távoli rokonokra hagyta, hanem kedvenc, Withamben lévő kínai étterme tulajdonosaira, egy házaspárra.
Az idős nő adta ki nekik azt az épületet, ahol a később csődbe ment étterem üzemelt, és előfordult, hogy együtt mentek nyaralni.
Golda Bechal öt hozzátartozója azonban a Legfelsőbb Bíróságon támadta meg a végrendeletet, azt állítva, hogy a nő demenciában szenvedett, vagyis szellemi képességei csökkentek, memóriája, gondolkodása és ítéletalkotása hanyatlott. A rokonok szerint így a végrendelet "gyanús körülmények" között született.
A kínai házaspár ügyvédje szerint Golda Bechal olyan volt a számukra, mint egy nagymama, akivel közeli, szerető és gyengéd kapcsolatot ápoltak. Hozzátették, hogy Golda Bechal szeretett az étteremben enni.
A házaspár kiemelte, hogy nem voltak jelen, amikor a nő a végrendeletet fogalmazta, így nem tudták befolyásolni Golda Bechalt.