A 20 éves Jessica Ellene Stasinowsky és barátnője, a 19 éves Valerie Paige Parashumti a perth-i bíróságon beismerte, hogy 2006 decemberében megölték a 16 éves Stacey Mitchellt.
Augusztusban a bíróság már két év börtönre ítélte azt a fiatalembert, akinek az apjáé a ház, amelyben a gyilkosság történt. David Ross John Haynes-t azért találták bűnösnek, mert tudott a gyilkosságról, de azt nem jelentette be.
Dave Dempster ügyész azt mondta, hogy a két fiatal nő elmondta Haynes-nek, hogy Stacey Mitchell "zavarja" őket, ezért elhatározták, hogy megölik.
Senki nem ronthatja el az örömödet, és aki ezt megteszi, azt meg kell ölni - idézte az ügyész, amit Parashumti mondott Haynes-nek.
David Ross John Haynes visszautasította, hogy segítsen a gyilkosság elkövetésében. Miután meglátta Parashumtit, kezében egy betondarabbal, visszament a szobájába és felhangosította a zenét.
Egy puffanást hallott és sok mozgást. Halotta, ahogy Stacey segítségért kiált. Később megtudta, hogy a lány meghalt, a testét gyilkosai egy kukába tették - mondta az ügyész.
Dave Dempster közölte: a következő napok azzal teltek, hogy megbeszélték, miképpen szabaduljanak meg a tetemtől. Még egy vasáru üzletbe is elmentek körülnézni a lehetséges módszereket kutatva.
A gyilkosok a holttest eltüntetéséhez szükséges lehetséges eszközök között számba vették a láncfűrészt és a meszet.
Négy nappal azután, hogy a lány eltűnését bejelentették, mindhármukat letartóztatták, mert a rendőrök megtalálták a fiatal lány holttestét a kukában.
A férfit két év börtönre ítélte a bíróság, amelyet a határozat értelmében már február 16. megkezdett, amikor őrizetbe vették. A két nő büntetéséről később döntenek.